vasmegye: Észtország, Kesk-Eesti, majd Lettország, Latgale
org1: Dánia, Syddanmark, majd Észtország, Kirde-Eesti
org2: Magyarország, Heilongjiang
org3: Kína, Hainan
Ott hagytam abba az előző bejegyzésben, hogy Németország a végső csatára készül a lengyelek ellen. El is bukta azt. Nekem meg a közben német földre érkezett orgomra villámgyors távozásra volt szükségem a lengyelek elől. Még a vég előtt bevásároltam a márkámból, majd pirosat ütve egy RW-ben gyorsan leléptem Dánián át Észtországba. Az org Dániában maradt.
Észtország maga volt a nyugalom földje. Harc volt elég, amíg a törököket nem bannolták ki időlegesen. Munka is akadt, mint német és osztrák földön, magyar főnökkel:) Pénzügyi helyzetem több mint kielégítő volt. 15 Gold várt az orgban, hogy elhasználjam, s erre lett földön jött még 5 .:) El is használtam:)
A speciális fegyveradagból 2 maradt hátra, így inkább tartlaékolok későbbre:)
10 nap után továbbálltam lett földre, ahol leginkább az angol harcok foglalkoztattak. Meg jónéhány más dolog is:)
Néhány napig TOP1 lettem lett földön, mert a lett sereg kiköltözött segíteni a német felkelést, én meg maradtam:) Na meg a 15ös erő is összejött:) Ennek rendkívül örültem. Ennek örömére alapítottam egy új orgot, mely a fontos csaták során eggyel növeli az ütésszámon giftekkel:) Hogy mért Kína? Itt volt a legolcsóbb a Q5 gift:)
Egy kicsit OFF: karit alapítottam az eRepublik konkurensében, az eJahanban, Később még jól jöhet. vasmegye
Egyelőre ennyi jut eszembe:) Követekezik Litvánia...
üdv,
vasmegye