vasmegye: Hollandia, Brussels
org1: Egyesült Királyság, East of England
org2: Magyarország, Heilongjiang
Keresztül Európán! Hollandia a következő állomás.
Miközben az USA sorban foglalja el a magyar brtokokat Észak-Amerikában, én szépen átköltöztem Angliából, Hollandiában, ám volt belga területre, Brüsszelbe. Na csakúgy, mint a briteknél, itt is sikerült belekeveredtem egy nagyobb ütközetbe, a flandriai felkelésbe, ami sajnos, hisz az ellenséges románok indították, győzelmet aratott, s így létrejött újra Belgium. Még az átköltözéskor öltem bele egy kis fegyvert a második manitobai csatába, így maradt egy lehetőségem a nagyobb "rombolásra":D. A belga harchoz kaptam fegyvert....
Érdekes szisztémával találkoztam a mostani munkahelyemen. A főnök a fegyvergyárban látszólag 10 embert foglalkoztat, de csak látszólag. Rajtam meg egy másik munkáson kívűl, az összes többi halott, vagy ahhoz közelít. Ez mind jó a főnöknek, hisz a termelés 10 "munkással" nagyobb, mint 2vel, mind az élő dolgozónak, hisz többet fizet neki a főnök, nekem is folyamatosan emeli a fizumat.
Na de az áruk elég drágák errefele, így a minap pókeren nyert egy goldot is be kellett váltanom NLG-re, hogy jól megéljek majd Franciaországban, hisz az lesz a kövi állomás.
A Veszhelyzet org ismét eredeti területen landolt Kína óta először, ugyanis a britek elvesztették utolsó nem eredeti régiójukat is Dániában. Az 571113 org meg azért költözött Heilongjiangba /HelloKittybe/, mert Magyarország visszaadta Romandie-t választott hazámnak, Svájcnak.:D
PEACE GLOBAL TOUR 2009
üdv
vasmegye